Rusznyák Gábor

Rusznyák Gábor
Született1973. március 17. (51 éves)
Karcag
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
KitüntetéseiDéryné-díj (2021)
Rendezői pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek2000–
Tevékenységrendező, egyetemi tanár
Díjai
ugrás a szakaszhoz

  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Rusznyák Gábor (Karcag, 1973. március 17. –) magyar rendező, színész, zeneszerző, egyetemi adjunktus.

Életpályája

1973-ban született Karcagon. Édesanyja, Tüdős Julianna tanító, édesapja Rusznyák Aladár, rajzrománorosz szakos tanár. Általános iskolai tanulmányait Köröstarcsán kezdte 1979-ben, majd Battonyán fejezte be a Magdu Lucian Román Általános Iskolában. 1991-ben érettségizett a gyulai Nicolae Balcescu Román Gimnáziumban. 1991–1994 között a békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola hallgatója, tanító szakon. Mellette 1991–1995 között a színészképzőt is elvégezte a főiskola keretein belül. 1995–2000 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, rendező szakon, köztársasági ösztöndíjjal.[1]

2000–2001 között a Vígszínház, 2002–2003 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2003–2009 között a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője, a Kaposvári Egyetem adjunktusa.[2] 2012-től a Miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsának tagja, a színház rendezője, mellette 2015–2019 között a kecskeméti Katona József Színház főrendezője is volt.[3][4][5]

Két gyermek édesapja.[6]

Rendezései

Weöres Sándor Színház

  • Egy kanál víz

Vígszínház

  • A képzelt beteg

Csiky Gergely Színház

  • Platonov
  • Családtörténetek - Belgrád
  • Nyaralás
  • Julius Caesar
  • Emil és a detektívek
  • Három nővér
  • Úri muri - 1896
  • Csiky kabaré
  • Vonós négyes
  • Oidipus király
  • Liliom
  • Antigoné

Soproni Petőfi Színház

  • Sale - Floridai öröklakás eladó

Honvéd Együttes

  • Bozgorok
  • Szíkölök
  • Vérnász

Radnóti Színház

  • Negyedik nővér
  • Karneválvégi éjszaka
  • Kályha Kati

Szegedi Nemzeti Színház

  • A kávéház
  • Amadeus

Örkény Színház

  • Blogvadászat - Zetor Leila

Kecskeméti Katona József Színház

  • Szentivánéji álom
  • Átváltozások
  • Chioggiai csetepaté
  • Tóték
  • Hamlet
  • Mágnás Miska
  • Ármány és szerelem
  • A képzelt beteg
  • Nyaralás
  • A játék vége

Miskolci Nemzeti Színház

  • Dandin György
  • Bányavíz
  • A gézagyerek
  • A padlás
  • A tanítónő
  • Az ember tragédiája
  • Sirály
  • Parasztopera
  • A víg özvegy
  • Lúdas Matyi
  • Kivilágos kivirradtig
  • Zűrzavaros éjszaka
  • "Ahogytetszik"
  • Édes Anna
  • Három nővér
  • A varázsfuvola
  • Luxemburg grófja
  • Vadkacsa
  • SzentivánéjiÁ!
  • Bolha a fülbe
  • Tartuffe
  • A "K" ügy
  • Hedda Gabler

Thália Színház

  • Balkán kobra

Csokonai Színház

  • A Mester és Margarita
  • A varázsfuvola

Komáromi Jókai Színház

  • Kabaré

Díjai, elismerései

  • 2003 – Legjobb előadás díja (48th.Sterijino Pozorje Festival - Novi Sad) Családtörténetek – Belgrád
  • 2003 – Legjobb rendezés díja (48th.Sterijino Pozorje Festival - Novi Sad) Családtörténetek – Belgrád
  • 2004 – Szegedi Alternatív Színházi Szemle, legjobb rendező (Bozgorok)
  • 2004 – Színikritikusok díja, független, Bozgorok, Honvéd Együttes
  • 2014 – Legjobb előadás díja (Városmajori Színházi Szemle) – Tanítónő, Miskolci Nemzeti Színház
  • 2014 – Legjobb előadás díja (Vidéki Színházak Fesztiválja) – Tanítónő, Miskolci Nemzeti Színház
  • 2017 – Színikritikusok díja, legjobb előadás – Kivilágos kivirradatig, Miskolci Nemzeti Színház
  • 2021 – Déryné-díj[7]

Jegyzetek

  1. Attila, Jenei Viktor: Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda - Iskolánk hírességei- Rusznyák Gábor. www.romaniskolabattonya.hu. [2017. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 29.)
  2. Jegy.hu - Rusznyák Gábor (magyar nyelven). Jegy.hu. (Hozzáférés: 2017. július 29.)
  3. Archivált másolat. [2017. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 29.)
  4. Archivált másolat. [2017. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 29.)
  5. Megosztom, Kecskemét 2019 05 31 17:30: Évadot zárt a kecskeméti színház, több színművész is távozik (magyar nyelven). BAON. [2019. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 31.)
  6. Archivált másolat. [2017. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 29.)
  7. Rusznyák Gábor kapta idén a Déryné-díjat (magyar nyelven). Színház.org, 2021. május 11. [2021. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 11.)

További információk

Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2000-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2000-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Betz István •  Dobó Dániel •  Kokics Péter •  Melkvi Bea •  Nagy Zsolt •  Pálfi Kata •  Pavletits Béla •  Pikali Gerda •  Ruttkay Laura • Szabó Zoltán •  Széles Zita •  Tari Teréz •  Turek Miklós
Osztályvezető tanár: Kerényi Imre
Színházrendezők
Bodnár Zoltán •  Dézsi F. Szilárd •  Forgács Péter •  Réthly Attila •  Rusznyák Gábor •  Schilling Árpád

Osztályvezető tanár: Székely Gábor

Guelmino Sándor •  Koltai Gábor •  Réczei Tamás •  Szákás-Tóth Péter

Osztályvezető tanár: Babarczy László
Színháztudomány
Blastik Noémi Judit •  Divinyi Réka •  Győrei Zsolt •  Ruttkay Zsófia •  Sediánszky Nóra •  Taschler Andrea •  Trencsényi Katalin •  Világos Beatrix
Osztályvezető tanár: Osztovits Levente
Színházelmélet
Antoni Andrea •  Bagu Géza •  Bognár László •  Heindl Vera •  Hódos Edina •  Kellner Anikó •  Kocsis László Levente •  Kocsis Rozi •  Krizbai Judit •  Ledőné Dolmány Mária •  Nagy Gábor •  Nagy Károly •  Papp Melinda •  Poór Mária •  Sarkadi Lívia Borbála •  Sárosi Péterné Orbán Edit •  Tóth Zsuzsanna
Osztályvezető tanár: Lengyel György
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Sablon:A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakán 2008-ban végzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakán 2008-ban végzett hallgatói
Színészek
Csányi Dávid •  Czene Zsófia •  Egger Géza •  Fándly Csaba •  Gerlits Réka •  Grisnik Petra •  Guary Szandra •  Hay Anna •  Hegedűs Barbara •  Józsa Richárd •  Märcz Fruzsina •  Molnár Gusztáv •  Pásztor Pál •  Poroszlay Kristóf •  Rácz Panni •  Szalma Noémi •  Szik Juliska •  Takács Géza • 
Osztályfőnök: Rusznyák Gábor
Évfolyamok · 2006 · 2007 · 2009 · 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 ·
Sablon:A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakán 2013-ban végzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész szakán 2013-ban végzett hallgatói
Színészek
  • Osztályfőnök: Rusznyák Gábor
  • Évfolyamok: 2006
  • 2007
  • 2008
  • 2009
  • 2012
  • 2014
  • 2015
  • 2016
  • 2017
  • 2018
  • 2019
Sablon:A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézet színművész szakán 2021-ben végzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézet színművész szakán 2021-ben végzett hallgatói
Színészek
Dura Veronika •  Kelecsényi Anna •  Kovács Martin •  Nagy Péter János •  Pálóczi Bence •  Szabó Dorottya •  Támadi Anita •  Trill Beatrix •  Urbán Richárd •  D. Varga Ádám •  Varga-Huszti Máté
Osztályfőnökː Cseke Péter, Réczei Tamás, Rusznyák Gábor
Évfolyamok · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020 · 2021 · 2022 · 2023 · 2024 ·
Nemzetközi katalógusok
  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap