Rock Színház

A Rock Színház[1] a magyar zenés színházi kultúrát eredményesen megújító társulat. A hivatalos színházi struktúrába az akkori kormányzat nem hagyta betagozódni. Számos világsikerű musical magyarországi ősbemutatója mellett az első magyar rockopera, a SZTÁRCSINÁLÓK alkotása és színrevitele fémjelzi tizenhat éves működését.

Várkonyi Mátyás, a zenei vezető, Miklós Tibor-ral, a Generál szövegírójaként került munkakapcsolatba. A zenés színházról való elképzeléseik azonosak voltak, terveikből – nagyon sok munkával – rövid időn belül előadások születtek. 1985-ben Várkonyi Mátyást kinevezték igazgatónak, aki 1997-ig, a Rock Színházat az Operett Színházba történő beolvasztásáig irányitott. A legtöbb világsiker ősbemutatója is a Várkonyi igazgatása működő Rock Színház érdeme. A Jézus Krisztus Szupersztár Szegeden 1986-ban, a Hair, a Nyomorultak Szinetár Miklós rendezésében, a Miss Saigon magyarországi ősbemutatója Kerényi Miklós Gábor színrevitelében.1997-től Várkonyi Sztá-Rock Színháza néven magántársulatával bejárta Nyugat-Európát, az Evitát és a Dorian Gray-t, Várkonyi művét német nyelven 2002. januárjáig több száz előadással turnéztatták Németországban, Hollandiában, Svájcban és Hollandiában. A Rock Színház megszűntetését az akkor kultúrlális kormányzat valóságos indokok nélkül hajtotta végre! Miklós Tibor Piccolo Színház néven a Ráday utcában, (volt Pinceszínházban) hozott létre színvonalas előadásokat.

Önálló társulattal, épület nélkül

Margitszigeti Kertmozi Evita-1980. 08. 14.

Győri Sportcsarnok Szárcsinálók - 1981. 07. 25.

Győri Sportcsarnok - Lázadók - 08. 23.

MOM Művelődési Központ - West Side Story - 1982. december 15.

Budapesti Gyermekszínház

Budapesti Gyermekszínház

Szentendrei Művelődési Központ

Budai Parkszínpad

Budai Parkszínpad

MOM Művelődési Központ

Arany János Színház

Szegedi Szabadtéri Játékok

Egyetemi Színpad

Gutenberg Művelődési Központ

Szegedi Szabadtéri Játékok

Vígszínház

1982. december 15.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Bemutatók

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 32.[2] f

  • Webber-Tim Rice: Evita. 8ősbemutató. Margitszigeti Vörösmarty Kertmozi - 1980. augusztus 14. A művet Miklós Tibor, a társulat művészeti vezetője fordította. A zenei vezető Várkonyi Mátyás, a vezetőrendező Katona Imre, a társrendező Mátis Lilla voltak, a koreográfiát Széky József készítette.
Főszereplők: Éva: Kováts Kriszta; Che: Szakácsi Sándor; Peron: Harmath Albert; Magaldi: Szolnoki Tibor; Peron szeretője: Eszményi Viktória
További szereplők: Balogh Bodor Attila, Bata János, Böröndi Tamás, Csuha Lajos, Fehér Tibor, G.Szabó Sándor, Harmath Imre, Imre István, Laklóth Aladár, Lukácsi József, Széky József, Ambrus Asma, Bókay Mária, Frajt Edit, Fráter Eszter, Kováts Dóra, Magyar Kati, Márkus Ildikó, Mixtay Melinda, Sándor Joli, Simorjay Emese, Szánti Judit, Várhegyi Teréz
  • Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók. Ősbemutató. Győr Sportcsarnok - 1981. július 25.. A darabot Kovácsi János rendezte. A koreográfiát Eva Reinthaller és Lothar Hannf készítette. Az előadás karmestere a zeneszerző volt.
Főszereplők: Ulrika: Kováts Kriszta; Octavia: Eszményi Viktória; Poppea - Locusta: Füsti Molnár Éva; Agrippina: Kárpáti Denise; Néró: Szolnoki Tibor; Kiprios - Jézus: Szakácsi Sándor; Juvenalis: Harmath Albert; Seneca: Usztics Mátyás; Claudius: Benkóczy Zoltán; Péter: Csuha Lajos; Pál: Makrai Pál; Tigellinus: Sörös Sándor; Burrus: Széki József; Zodius: Balogh Bodor Attila; Bővérű nővérek: Varga Rita, Simorjai Emese, Fekete Viktória.
További szereplők: Kováts Dóra, G. Szabó Sándor, Imre István, Várkonyi Szilvia, Borbély Sándor, Homonyik Sándor, Bata János, Laklóth Aladár, Lukácsi József, Nagy László, Rovó Teréz, Tóth Szabó Szilvia, Prókai Annamária, Seres Gabi, Nagy Ildikó, Kulcsár László, Harmath Imre.

Diszkográfia

  • Sztárcsinálók (SLPX 17702 Az ősbemutató keresztmetszete /1982)
  • Farkasok (LPX 17758 /1983)
  • A krónikás (SLPM 17904-905 /1985)
  • Jézus Krisztus szupersztár (SLPM 37045 keresztmetszet /1986)
  • Evita (SLPM 17903 keresztmetszet /1986)
  • Nyomorultak (SLPX 14111 /1988)
  • Sztárcsinálók (CD 068090-2 /1994)

Hang és kép

  • Evita
    • Evita – Kovács Kriszta
    • Evita - Malek Andrea
  • Sztárcsinálók
    • Az ősbemutató képei
    • Videó 1981
    • Videó 1994

Jegyzetek

  1. Ezt mint intézménynevet hagyományosan a fenti alakban írják. A magyar helyesírás szabályai szerint azonban a következő forma lenne a helyes: Rockszínház. Indoklás: AkH.12 111.
  2. 2010. október 17-i lekérdezés
  3. Stefan Heym műve alapján.
  4. Szikora János az utolsó pillanatban visszalépő Ascher Tamástól vette át a feladatot.
  5. Rock Színház Gropius Stúdió előadása
  6. Anthony Burgess műve alapján
  7. Oscar Wilde és Gruan Braunka műve alapján
  8. Lev Tolsztoj műve alapján
  9. Oscar Wilde műve alapján
  10. * Sztá-Rock Színház néven
  11. A 25 éves jubileum keretében

Források

Külső hivatkozások

  • Magyar színházművészeti lexikon
  • A színház weboldala
Sablon:Rock Színház alapító tagjai
  • m
  • v
  • sz
A Rock Színház alapító tagjai (1980–1981)
Ambrus Asma · Balogh Bodor Attila · Bata János · Benkóczy Zoltán · Bókay Márta · Böröndi Tamás · Csuha Lajos ·
Eszményi Viktória · Fehér Tibor · Frajt Edit · Fráter Kata · Füsti Molnár Éva · G. Szabó Sándor · Harmath Albert · Harmath Imre
Imre Zoltán ·  · Kárpáti Denise · Kováts Dóra · Kováts Kriszta · Kulcsár Lajos · Laklóth Aladár · Lukácsi József · Magyar Kati · Makrai Pál
 · Márkus Ildikó · Miklós Tibor · Mixtai Melinda · Prókai Annamária · Prókai Éva · Sándor Jolán · Seres Gabi · Simon Edit · Simorjay Emese · Sörös Sándor ·
Szakácsi Sándor · Szánti Judit · Széki József · Szolnoki Tibor · Usztics Mátyás · Varga Rita · Várhegyi Teréz · Várkonyi Mátyás ·