Füves szikes puszta

A füves szikes puszta (Achilleo setaceae–Festucetum pseudovinae Soó (1933) 1947 corr. Borhidi 1996) a szikes puszták és sztyepprétek (pusztai gyepek, Artemisio-Festucetalia pseudovinae Soó 1968) társulástani rendbe sorolt szikes pusztai gyepek (alacsony füvű szikes puszták, Festucion pseudovinae Soó 1933) csoportjának egyik növénytársulása.

Elterjedése

A sziki legelők egyik legelterjedtebb társulása. megtalálhatjuk a Fertő környékétől Dél-Szlovákián és a Kisalföldön át a Tiszántúlig. Többnyire a réti szolonyecek különböző változatain alakult ki (a leggyakrabban az ún. „sztyeppesedő” réti szolonyecen); a szoloncsák talajokon ritkább.

Jellemzése

Viszonylag zárt növényzettel borított, rövid füvű gyep. Állományaiban domináns a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina). További fontos gyepalkotók:

puha rozsnok (Bromus mollis),
keskeny levelű sás (Carex stenophylla),
karcsú fényperje (Koeleria cristata),
gumós perje (Poa bulbosa);

foltokban:

tarackbúza (Agropyron repens),
réti pázsit (Alopecurus pratensis).

Nem tömeges, de többé-kevésbé állandó fajok:

réti cickafark (Achillea collina),
pusztai cickafark (Achillea setacea),
sziki madárhúr (Cerastium dubium),
réti peremizs (Inula britannica),
lándzsás útifű (Plantago lanceolata),
sziki pozdor (Scorzonera cana).

Kevésbé állandóan, inkább egy-egy sajátos foltban tűnik fel:

mezei fátyolvirág (Gypsophila muralis),
ezüstös hölgymál (Hieracium pilosella agg.),
homoki pimpó (Potentilla arenaria).

Az A szint kilúgzására utal az egynyári szikárka (Scleranthus annuus).

Az ürmös szikespusztákkal közös fajok:

bárányüröm (Artemisia pontica),
sziki buvákfű (Bupleurum tenuissimum),
karcsú kerep (Lotus angustissimus),
pusztai madártej (Ornithogalum orthophyllum),
villás boglárka (Ranunculus pedatus).

A sósabb talajokon nő:

magyar sóvirág (Limonium gmelini ssp. hungaricum),
sziki útifű (Plantago maritima),
erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana) – szubendemikus a Tiszántúl déli részén, a Hortobágy déli részén és a Nyírség déli peremén.

A gyep alját gyakran sűrűn borítják az apró herefélék, az ún. „bodorkák”:

sziki here (Trifolium angulatum),
eperhere (Trifolium fragiferum),
sudár here (Trifolium strictum),
pusztai here (Trifolium retusum),
sávos here (Trifolium striatum).

A löszpusztagyepekből „áthatoló”, a mérsékelt legelést, taposást elviselő fajok:

közönséges ínfű (Ajuga genevensis),
magyar szegfű (Dianthus pontederae),
koloncos legyezőfű (Fili-pendula vulgaris),
csattogó szamóca (Fragaria viridis),
enyves mécsvirág (Melandrium viscosum),
agárkosbor (Orchis morio),
osztrák zsálya (Salvia austriaca),
közönséges kakukkfű (Thymus glabrescens),
lila ökörfarkkóró (Verbascum phoeniceum),
lecsepült veronika (Veronica prostrata).

Kifejezetten „legelésjelzőnek” tekinthetjük az alábbi fajokat:

csillagpázsit (Cynodon dactylon),
ördögszekér (Eryngium campestre),
tövises iglice (Ononis spinosa),
fehér tisztesfű (Stachys germanica).

A túllegeltetés és az erős taposás hatására a füves szikes puszta kopárosodik. Ilyenkor felgyorsul az A szint lepusztulása, a talaj szologyosodik és kilúgzódik. Ilyenkor a felszakadozó gyep hézagaiban mohák: