Dúl Antal

Dúl Antal
A Világokon át című műsorban
A Világokon át című műsorban
Született1945. június 10.
Kecskemét
Elhunyt2018. február 11. (72 évesen)[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
A Wikimédia Commons tartalmaz Dúl Antal témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Dúl Antal (Kecskemét, 1945. június 10. – 2018. február 11.) teológus. Teológus végzettsége ellenére szellemi irányultságát tekintve spirituális szabadságot hirdető, egyházi dogmatikától mentes tanító. "Másként-gondolkozását" 1968-ban, Hamvas Bélával történt személyes találkozása és az író haláláig tartó kapcsolata alapozta meg, amely az évtizedek alatt a Hamvas-életmű kiváló ismerőjévé és interpretátorává tette.

Életpályája

Tanulmányait 1967-től 1972-ig a Római Katolikus Hittudományi Akadémián végezte. 1973 és 1993 között az Akadémiai Könyvtárban dolgozott.

1968 tavaszán, fél évvel annak halála előtt találkozott Hamvas Bélával. Az 1990-es évek elejétől kezdve rendszeres előadója volt a metafizikai, ezoterikus bölcselettel foglalkozó körökben (például: SZINTÉZIS Szabadegyetem, Hamvas Béla Collegium stb.). Ugyancsak a 90-es évek óta saját alapítású könyvkiadóját működtette Medio Kiadó néven, amely Hamvas Béla műveinek közreadására jött létre, és amely az életműből huszonegy kötetet publikált. A Világokon át – Barangolás a metafizika birodalmában című műsor szakértője és állandó közreműködőjeként is ismert volt.

Művei

  • Balogh Béla, Dúl Antal, Popper Péter: Önismeret, emberismeret, világismeret. 2004, Saxum Könyv Kft., ISBN 9637168079

Díjai

Jegyzetek

  1. Elhunyt Dúl Antl, a Hamvas Béla Alapítvány alapítója

További információk

  • Mindenkinek van ideje ébernek lenni – Sütő Zsolt interjúja Dúl Antallal
  • Beszélgetés Dúl Antallal Hamvas Béláról: 1, 2 (YouTube videó)
  • Tények és értelmezések – Ambrus Lajos interjúja Dúl Antallal a Kortárs irodalmi folyóiratban
Nemzetközi katalógusok
  • Vallás Vallásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Ez a keresztény magyar egyházi személy életrajzát bemutató lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!